pár perc az áprilisunkból
Ma sírkőkészítőnek hitték a férjemet. Egy nő telefonált, aki inzultálva kérdezte, hogy na akkor mennyibe lesz az a sírkő. Meghökkentem a feltevésen és a kérdésen, majd elmondtam neki a nagy titkot, hogy az én férjem nem ilyenekkel foglalkozik, nem ez a szakmája. Pontosan ezekkel a szavakkal fejeztem ki magam, ezután megkértem, hogy olvassa fel a telefonszámot, amit hívni akart. 06-20-8..-..77 (csak a rend kedvéért nem reklámozom magam). Tisztáztam vele, hogy nekem 72-es végű a telefonszámom, „biztos félre tetszett ütni". Illetve ezt szerettem volna tisztázni, ő azt hitte a körzetszámról beszélek. „És akkor most melyik telefonszámot hívjam, az 525-575-öt, vagy az 525- 567-et?" Erre nem tudtam okosat felelni, csak annyit tudtam tanácsolni, hogy próbálja meg újra beütni a mobilszámot (csak nem engem hív újra…)
Szegény Krisztián éjjel belázasodott. Este 8-kor még csak 37 fok volt a hője, az pedig még teljesen normális, úgyhogy ennek örömére készítettem neki egy bögrényi fagyit. Lefeküdt mellém, de olyan nyugtalan volt, forgolódott, végén meg csak azt éreztem, hogy kellemetlen, ahogy hozzám ér a tűzforró teste. Úgyhogy felkeltem. Persze nem különalvás céljából, egyszerűen csak teát készítettem neki, meg előkészítettem egy egész algopyrint. Elfeleztem, hogy könnyebb legyen beszedni. Amikor az elsőt bevette, már adtam volna a másik felét is, de ő azt mondta, hogy ő nem szed több gyógyszert. Aztán fél óra múlva még mindig forró volt, úgyhogy mondtam, hogy most akkor is beszeded a másik felét. Beszedte. Fél óra múlva jobb volt. Sőt, annyira jól volt, hogy hajnali fél négyig fent voltunk. Csakhogy 5kor már kelni is kellett. Kicsit rövidre sikerült az éjszaka…
-- Németh Emilia www.viteez.try.hu
