47 nap után

Ma újra láttam őt, újraéltem mindent. Másik utca, más körülmények, más napszak; egyenes járás, kimért mozdulatok, tömegbe olvadás. Mégis,  harsány hangja és az arcvonásai megegyeztek a képzeletemben élő hanggal, képpel. Egész eddig nem tudtam, hogy ez a két dolog egyáltalán él az emlékezetemben. Van úgy, hogy az ember nem hisz a szemének, több ízben kell megbizonyosodnia a látottakról. Nekem is újabb és újabb bizonyítékra volt szükségem. Hátra néztem, megint hátra néztem...Ismét. Szerintem ő az! Hogy összeszedte magát azóta! Mobiltelefonnal és szatyrokkal a kezében intézte személyes ügyeit, élénk, jellegzetes hangját hallatva. Csinos volt, rendbeszedett, alkoholnak semmi nyoma. Csak 50 méter...50 méter sokat számít: kutatás az emlékek között, a múlt felidézése röpke fél perc alatt, a történtek újraélése, az agy megerőltetése: hogy is hívják?, mi lenne, ha odamennék, és... ő közben lemaradt. Az utolsó hátrapillantásom elég volt arra, hogy felidéződjön a múlt, és elhiggyem a jelent. Ugyanaz a nő, és most mégis más.